Reggel 6 óra, a szívem úgy dörömböl, amikor megszólal a zene, hogy alig találom meg a gombot, amivel lekapcsolom az ébresztőt. Korán van, még bőven álmos vagyok, de egyszerűen olyan izgatott vagyok, hogy kimászom az ágyból, hogy kávét készítsek. Elmegyek a cupcake-k mellet, amit tegnap késő este készítettem neki, és kávét öntök a bögrémbe. Nyúlok a tejért, az édesítőért, a kanálért. Megszokott, csak én nem érzem magam annak. Miközben melegszik, dobolok az ujjammal a mikrón. Ideges vagyok. Boldog. Zavarodott. Már csak 2 óra és 23 perc. A kávémat iszom az ágyamban, közben a csatornák között váltogatok. Nem igazán nézek TV-t, így nehéz csatornát találni, amin megy valami olyan ami eltereli a gondolataim. "Ez csak egy sima találkozó..." Vagyis ezt mondogatom magamnak, hogy lenyugodjak.

Sminkelni kezdek, és felöltözök. Esik az eső, nagy a pára, így a hajammal nem is foglalkozom sokat.  Mikor már másodjára igazítom a sminkem, apukám megjegyzi, olyan, mintha randira készülnék. Hát majdnem. Az ujjammal dobolok a lift ajtón még várok, majd a buszon a kapaszkodón, a táskámon miközben utazom. Ideg... Sosem jártam még azon a környéken, ahova menni készültem, így mindent jó alaposan megnéztem. De hát nem is én lennék, ha nem tévednék el, igaz? Eltévedtem. El én... A troli megállókat átnevezték az óta, így persze túlmentem. Felszálltam a visszafelé menő trolira, ami a jó utcánál tett... volna le. Nem, igazából magával az utcával nem volt baj. Max annyi, hogy nekem a 6 kellet, a troli meg az 58ban tett le. Úgyhogy még mindig sínben volt a lábam, de már eleve késésben voltam így siettem az esőben, ahogy csak tudtam. A hajam olyan volt, mint akit megrázott az áram. A pára nem volt túl kedves hozzá. A cipőm beázott, mivel már inkább ideges és mérges voltam, nem pedig izgultam, így a gyomrom felengedett és nagyon éhes voltam. Úgy éreztem magam miután elhagytam az 5. utcát is, és már vagy a 3. zebrán jöttem át, mintha legalább évek óta zarándokolnék az esős London utcáin. De nem. Pesten voltam. Vagy Budán? Szerintem még pesten. De bevallom, nem érdekelt. Csak siettem, kerülgettem kutya kakit, részeg fiatalokat, másnapos fiatalokat, büdös bácsikat, és siettem, rohantam, szaladtam. Fél óra késés. Annyira szégyelltem magam, égett az arcom amikor már a 2. email pittyeget a telefonomon, hogy sietnie kell, merre vagyok már? Nem tudom, hogy tudtam-e annál gyorsabban menni, mint ezelőtt az email előtt, de úgy éreztem igen. " 2 perc " ezt pötyögtem vissza éppen, amikor már a 11es szám alatt voltam. Mikor benyitottam a kávézóba, megint dübörgött a szívem. Úristenúristenúristen. Lihegtem, melegem volt, a hajam egy káosz volt. Aztán hevesen integet és mosolyog az a lány, akiért mind ezt simán végig csináltam, és még csak nem is álltam meg az utca közepén hogy az ég felé fordított arccal kezdjek zokogni amiért már megint ekkora közlekedésipancser vagyok. Ott volt az egyik példaképem, az én íróm, az író, mások írója, Oravecz Nóra. Tudjátok, én akkor már nem is voltam izgatott többet. Akkor ott, úgy éreztem a barátom. Mert érdekelte amit mondok, és segített, megpróbált azzá válni aki belém lát, és képes is volt rá. A szavak, amiket mondott nem is mindegyiket nekem célozva, de itt lebegnek a fejembe még így hetek múlva is. Mert lelket ment, mert életet ment. Ez a lány olyan pozitív erő bomba, egy tehetség, hogy csak na. Lelkes, legyőzhetetlen. Nem érdekli, mit gondolnak körülötte az emberek amikor beszél. Nyílt, őszinte! Tanácstalan voltam azokban a hetekben. Megvoltak a céljaim, de tudtam, hogy valami nincs rendben velem. Igazán elveszve éreztem magam. De Nóri megfogta a kezem, a lelkem, a szívem, és igaziból vezetett. Hálás vagyok, és igazán izgatott, amiért szakított rám időt, és ennyire kedves volt velem. Mesélt a céljairól, meséltem én is az enyémekről, megdicsért, megdicsértem, és nem éreztem magamat úgy, mint egy idegennel. Úgy éreztem, mintha magamat látnám majd 6év múlva, csak Ő egy jobb kiadás. Mert vannak céljaim, és legalább olyan erős leszek és jó író, mint Ő. Vagyis megpróbálok!

Köszönöm, köszönöm, hogy van egy ilyen csodálatos ember ebben a kis országban. Hallotok még róla, ne féljetek. Ez a lány felfedezi majd az egész rohadt világot! Mindent elér amit akar, meglátjátok. :)